Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Történelem

 

Ókor 

I. e. 382

Középkor 

962
  • Először használják a seprűt szállítóeszközként.[14]
10. század vége
11. század eleje
  • Néhány békés év elteltével Mardekár szorgalmazni kezdi, hogy az iskolába kizárólag varázslócsaládból származó tanulókat vegyenek fel, mivel nem tartja elég megbízhatónak azokat, akik nem tiszta vérűek.[16] Mardekár végül nyíltan szembefordul a három másik alapítóval – különösképpen Griffendéllel –, eközben azonban titokban megépíti az iskolában a Titkok Kamráját, amelyben egy baziliszkuszt rejt el, hogy alkalomadtán majd az fejezze be az általa elkezdett munkát: a Roxfort megtisztítását a „sárvérűektől”. A Kamrát olyan varázslattal zárja le, hogy azt majd csak az ő méltó utóda legyen képes felnyitni.[15]
  • Az első feljegyzések egy új játékról, amelyet seprűn lovagoló boszorkányok és varázslók játszanak. Az elkövetkező évszázadok során ebből fejlődik ki a kviddics.[17]
  • Hollóháti Hedvig lánya, Heléna becsvágyból ellopja anyja fejdíszét, egy albániai erdőben rejti el, és ő maga is elrejtőzik. Haldokló anyja egy bárót küld keresésére, aki régóta szerelmes Helénába. A férfi meg is találja, de amikor a lány nem hajlandó visszatérni vele, dühében leszúrja, majd magával is végez. E férfit a regényekben kísértetként látjuk viszont, ő a Véres Báró, a Mardekár ház szelleme, Helénát pedig a Hollóhát kísérteteként, a Szürke Hölgyként.[18]
1296
  • Egy mantikór emberre támad, de nem büntetik meg (mivel senki nem mer a közelébe menni).[19]
1300 körül
14. század
  • A mágusok és muglik mindinkább elidegenednek egymástól. A muglik félnek a varázslattól, de a tényleges jelenlétét nemigen ismerik fel. Ez vezet a században gyakori boszorkányégetésekhez. Egyes források szerint Vadóc Vendelin, aki kifejezetten élvezte a lángnyelvek simogatását (amelyektől egy egyszerű hőhűtő bűbájjal védte magát), 47-szer adta magát szándékosan muglikézre.[20][21]
    •  
    • Az
  • aranycikesz feltalálása.[17]
1325 vagy 1326

  •  

1325

vagy 1326

  •  
1398


  •  
1473


  • Megrendezik az első kviddics világkupát. A kviddicsben összesen 700 különböző szabálytalanság fordulhat elő – a döntőben ezek mindegyikét elkövetik.[25]
1492

Október 31.

Valamikor a középkor folyamán (?)
  • Bekerül a mágusköztudatba három tárgy léte, amelyek összefoglaló néven a Halál ereklyéi nevet viselik. Az ereklyék eredeti tulajdonosai három fivér volt: Antioch, Cadmus és Ignotus Peverell. A három ereklye az (elvileg) legyőzhetetlen Pálcák Ura, a holtakat (állítólag) visszahozó Feltámadás Köve, valamint a Láthatatlanság Köpenye. A két utóbbi ereklye hollétéről semmit nem tudni, de a Pálcák Ura az évszázadok során fel-felbukkan: csakis úgy talál új gazdára, ha az valamilyen módon legyőzi az előző tulajdonost. Úgy tartják, hogy aki egyesíti az ereklyéket, az a „halál urává” válik. A legtöbb varázsló és boszorkány puszta kitalációnak tartja az ereklyék létezését, de néhányan hisznek benne, és adott esetben egész életüket a keresésnek szentelik.

Újkor 

17. század eleje
1689
  • A Nemzetközi Titokvédelmi Alaptörvény aláírása.
A salemi boszorkányperek 1876-ból származó illusztrációja

1692

  • A Mágusok Nemzetközi Szövetségének csúcstalálkozója keretében rendelkeznek a varázslók állandó pálcaviselési jogáról, valamint a varázslények muglik előli elrejtéséről. Ekkoriban kezd véglegesen elkülönülni a varázslóvilág a muglik világától.[27] Ezzel egyidőben 19 embert végeznek ki Amerikábana salemi boszorkányperek során.
18. század eleje
  • Fokozatosan megtörténik a varázslóvilág teljes elrejtése. „Ettől kezdve a muglik lassan elfelejtik a mágia létezését és áttérnek a technikai civilizáció útjára. A két világ teljesen különválik egymástól.”[28]
1711
  • Először festik pirosra a kvaffot a jobb láthatóság érdekében.[25]
1717
1749
1750
  • A Titokvédelmi Alaptörvény kibővítése a 73. cikkellyel, amely szerint „minden varázsügyi kormányzószerv felelős az illetékességi területén élő mágikus bestiák, mágikus értelmes lények és kísértetek elrejtéséért, gondozásáért és felügyeletéért.”[27]
1792

Az előtörténet 

1800-as évek 

1881
1882
1884
1889
1890
  • Három mugli fiú meglesi a hatéves Ariana Dumbledore-t, amint varázsol, és olyan súlyosan bántalmazzák, hogy a kislány megtébolyodik. Apja fölkutatja a fiúkat és „irgalmatlanul elbánik velük”. A Mágiaügyi Minisztérium emberei elfogják és muglikínzásért az Azkabanba zárják. Ariana állapotáról nem beszél sem ő, sem a család, mert nem akarják, hogy a kislányt egy életre a Szent Mungóba zárják.
  • Kendra Dumbledore a gyerekeivel Godric’s Hollow-ba költözik.
1892
  • Albus Dumbledore elsőéves a Roxfortban. Roxfortos diákként kitűnő eredményeket ér el, minden nagyobb díjat megnyer, rengeteget publikál neves folyóiratokban, a kor legjelentősebb mágusaival levelezik.
1899
  • Gellert Grindelwaldot kicsapják a Durmstrangból, elhagyja hazáját, és nagynénjéhez, a Nagy-Britanniában, Godric’s Hollow-ban élő Bathilda Bircsók mágiatörténészhez költözik.
  • Dumbledore végez a Roxfortban; kitűnő eredménnyel teszi le a RAVASZ-t. Roxfortos hagyományokhoz híven azt tervezik, hogy világkörüli útra mennek barátjával, Elphias Doge-dzsal, de tervezett út előestéjén tragédia történik: Ariana Dumbledore egy véletlen átokkal megöli édesanyját, Kendrát.
  • Albus Dumbledore összebarátkozik Grindelwalddal, és oly mértékben hatása alá kerül, hogy elveszti morális érzékét.[33] Terveket szőnek a varázslók fölemelésére és a muglik leigázására, valamint a Halál ereklyéinek fölkutatására. Mivel Aberforth még iskolába jár, Arianát pedig nem lehet magára hagyni, úgy tervezik, hogy magukkal viszik a keresésre. Aberforth a szemükbe mondja, hogy erről tegyenek le: Ariana nincs olyan állapotban, hogy utazgasson. Összeszólalkoznak, hármas párbajra kerül sor, és egy véletlen átok – nem tudni, kinek a pálcájából származik – megöli Arianát. Grindelwald elmenekül, Aberforth pedig Ariana temetésén betöri Albus orrát.

1900-as évek 

  • Egy Gregorovics nevű pálcakészítő fennen hangoztatja, hogy birtokában van a Pálcák Ura. Grindelwald egy éjjel betör hozzá és ellopja tőle.

1920-as évek 

1925
Október 4.
1926
  • Little Hangleton faluban muglikínzásért letartóztatják, majd az Azkabanba viszik Rowle Gomoldot és fiát, Morfin Gomoldot, akik Mardekár Malazár és Cadmus Peverell leszármazottai. Az egyedül maradt Merope, Rowle lánya szerelmi bájitallal magához köti a helyi úri fiút, a mugli Tom Denemet, elköltöznek és összeházasodnak. Néhány hónappal később abban a tévképzetében, hogy Tom most már „magától” is szerelmes belé, abbahagyja a bájital adagolását. A föleszmélő Tom borzadva otthagyja boszorkány feleségét. Az elszegényedett Merope eladja egyetlen értékét, egy régi családi ékszert, Mardekár medálját a Borgin & Burke’s boltban. Mindössze 10 galleont kap érte.
December 31.
  • Tom Denem és Merope Gomold gyermekeként egy londoni árvaházban megszületik Tom Rowle Denem, a későbbi Voldemort nagyúr. Merope Gomold belehal a szülésbe.

1928

 

December 6.


  • Egy varázsló férfi és Fridwulfa óriásnő gyermekeként megszületik Rubeus Hagrid.

1929

 

  • Morfin Gomoldot kiengedik Azkabanból.

  •  

1930-as évek 

1931

 

  • Fridwulfa elhagyja férjét és gyermekét.

  •  

1936

 

  • elsőéves a Roxfortban.

1938

 

  • Dumbledore fölkeresi a londoni árvaházat, és tudomására hozza Tom Denemnek, hogy varázsló. Az árvaház igazgatónőjétől megtudja, hogy Denemtől félnek a társai. Denem elmondja Dumbledore-nak, hogy képes másoknak fájdalmat okozni, és tud beszélni a kígyókkal.

  •  
Szeptember 1.

1940-es évek  

1940

 

  • Hagrid elsőéves a Roxfortban.

  •  

1941

 

  • Tom Denem naplót vásárol magának Londonban. Ebből készíti majd el első

  • horcruxát.
  • Hagrid megkapja és a szekrényében nevelgeti Aragogot, az óriáspókot.
  • Hagrid apja meghal.

1942

 

  • Tom Denem a Mardekár ház prefektusa.

  •  

1943

 

Június 13.


  • Tom Denem kiengedi a Titkok Kamrájából a hajdan Mardekár által elrejtett baziliszkuszt. A szörnyeteg pillantásával megöl egy Myrtle nevű mugliivadék lányt, aki ettől kezdve az iskola második emeleti lányvécéjében kísért, és a diákok ráaggatják a Hisztis Myrtle csúfnevet. Denem Hagridra tereli a gyanút, mintha Mardekár szörnyetege valójában Aragog volna. Aragog elmenekül a Tiltott Rengetegbe.
  • Hagridot kicsapják, de Dumbledore javaslatára a Roxfortban maradhat mint vadőr. Tom Denem megkapja az „Önzetlenül az Iskoláért” különdíjat.
Nyár folyamán
  • Tom Denem fölkeresi Little Hangletonban nagybátyját, Morfint. Elkábítja, és elszedi tőle a Gomold-család gyűrűjét, majd megöli apját és nagyszüleit. Morfin fejébe hamis emléket ültet, aki így azt hiszi magáról, hogy ő a gyilkos. Ahogy korábban Gomoldék, úgy Voldemort se tud róla, hogy a gyűrűben található fekete kő valójában a Feltámadás Köve.

1944

 

  • Tom Denem iskolaelső. A hozzá legközelebb álló iskolatársai – a későbbi

  • halálfalók – előtt már ekkor Voldemortnak nevezi magát. Egy négyszemközti beszélgetésben bájitaltanárától, Horatius Lumpsulck professzortól érdeklődik a horcruxokról, és fölteszi a kérdést, hogy vajon nem az-e a legjobb, ha egy varázsló nem csupán kettő, hanem hétfelé osztja a lelkét. Valamikor ezt követően Denem elkészíti első két horcruxát: a gyűrűt apja, a naplót Hisztis Myrtle halála kapcsán alakítja át.

1945

 

  • Tom Denem végez a Roxfortban. Ezt megelőzően azonban – valamikor a roxfortos évek során – kifaggatja a

1946

 

  • Voldemort a Borgin & Burke’s alkalmazottjaként fölkeres egy idős boszorkányt,

  • Hepzibah Smith-t, aki eldicsekszik két értékes kincsével: Mardekár medáljával (amelyet húsz évvel korábban Voldemort anyja adott el Burke-nek), valamint Hugrabug Helga kis aranypoharával. Voldemort meggyilkolja Hepzibah-t (a gyilkossággal a hatóságok a boszorkány Hóki nevű házimanóját gyanúsítják), és elrabolja a két ereklyét. Hepzibah halála kapcsán a medált, egy meggyilkolt mugli csavargó halála kapcsán pedig a poharat is horcruxszá alakítja. Nem sokkal ezután Voldemort eltűnik Nagy-Britanniából.

1947

 

  • Megjelenik

1949

 

Október 30.


1950-es évek 

  • Az 1940-es évek végén vagy az 1950-es években Voldemort Albániában megtalálja Hollóháti Hedvig diadémját, és egy albán paraszt meggyilkolása után elkészíti belőle ötödik horcruxát.

1950

 

Február 6.


1951

 

  • Megszületik Bellatrix Black, a későbbi

1952

 

  • Megjelenik Tudor Hushpush A kviddics évszázadai című könyve.

  •  

1953

 

  • Megszületik

1954

 

  • Megszületik

1955

 

  • Megszületik Narcissa Black, a későbbi

1956 körül

1956

 

December


1958

 

  • Megszületik

1959 vagy 1960

1960-as évek [szerkesztés]

  • Voldemort újra felbukkan Nagy-Britanniában, és megkéri Dumbledore-t, hogy adja neki a sötét varázslatok kivédése állást. Dumbledore elutasítja a kérést. A kastélyba érkező vagy onnan távozó Voldemort elrejti a diadém-horcruxot a Szükség Szobájában. Megátkozza a sötét varázslatok kivédése állást: onnantól kezdve Dumbledore egyetlen SVK-tanárát sem tudja egy évnél hosszabb időre megtartani.

1960

 

Január 9.


  • Egy Tobias Piton nevű mugli és egy Eileen Prince nevű boszorkány gyermekeként megszületik Perselus Piton.
Január 30.
Március 10.
Március 27.

1961

 

  • Megszületik

1962

 

  • Megszületik

1970-es évek [szerkesztés]

  • Voldemort megerősödése és rémuralma Nagy-Britanniában. Dumbledore megszervezi az ellenállók csoportját, a Főnix Rendjét.

1970

 

November 29.


1971

 

Valamikor Jamesék első tanévének kezdetét követően
  • James, Sirius és Peter rájönnek Lupin titkára, és elkezdenek animágiát tanulni, hogy átváltozásai során vele tarthassanak.

1972

 

December 12.


1972 vagy 1973

1975 körül

1976

 

  • Megszületik

Június
  • James Potter, Lily Evans, Sirius Black, Remus Lupin, Peter Pettigrew és Perselus Piton leteszik RBF vizsgáikat. James nyilvánosan megszégyeníti Pitont. Lily a védelmére kel, de Piton – noha évek óta szerelmes a lányba – zavarában és szégyenében visszautasítja a védelmet, és sárvérűnek nevezi Lilyt. Piton borzalmasan bánja, hogy kicsúszott a száján ez a szó, de Lily nem bocsát meg neki, és megszakad köztük a kapcsolat.
Augusztus 22.

1977

 

  • Megszületik

1978

 

  • Megszületik

Április 1.

1978 vagy 1979

1979

 

  • Megszületik

  • Cho Chang.
  • A Regulus Blacktől kölcsönkért Sipor segítségével Voldemort egy barlangban rejti el a Mardekár medáljából készült horcruxot. Regulus elfordul Voldemorttól, és élete föláldozásával megszerzi (és egy hamis medállal cseréli ki) a horcruxot. Az igazit Siporra bízza, hogy majd semmisítse meg. Sipor erre képtelen, ezért elrejti a medált a Black-család londoni házában.
Szeptember 19.

1980-as évek  

Közeledik az Egyetlen, aki diadalmaskodhat a Sötét Nagyúr fölött… azoknak születik, akik háromszor dacoltak vele, s a hetedik hónap halála szüli őt… A Sötét Nagyúr egyenrangúként jelöli meg, de benne olyan erő lakik, amit a Sötét Nagyúr nem ismer. És egyikük meghal a másik keze által, mert nem élhet az egyik, míg él a másik… Az Egyetlent, aki diadalmaskodhat a Sötét Nagyúr fölött, a hetedik hónap halála szüli…[34]

1979 vége vagy 1980 eleje

  • Egy hajdani híres látó ükonokája, Sybill Patricia Trelawney megpályázza a jóslástan állást Roxfortban. Dumbledore a roxmortsiSzárnyas Vadkan fogadóban találkozik vele. Rájön, hogy a nő voltaképpen szélhámos, de az állásinterjú során Trelawney transzba esik, és – tudtán kívül – elmondja a Sötét Nagyúr bukásáról szóló jóslatot, miszerint „az egyetlent, aki diadalmaskodhat a Sötét Nagyúr fölött […] a hetedik hónap halála szüli”. A jóslat első felét kihallgatja Perselus Piton, aki akkor már halálfaló, és elmondja Voldemortnak.

1980

 

Március 1.


Június 5.
Június 22.
Július 30.
Július 31.
Valamikor Harry születése után
  • Piton megtudja, hogy Voldemort szerint a jóslat Lily Evans fiára vonatkozik, és arra kéri, hogy a nőt kímélje meg, Dumbledore-t pedig arra, hogy rejtse el a családot. Piton ettől kezdve Dumbledore-nak kémkedik a halálfalók között.

1981

 

  • Megszületik

  • James megmutatja Dumbledore-nak a láthatatlanná tevő köpenyét, Dumbledore rájön, hogy az a Halál ereklyéinek egyike, és kölcsönkéri tanulmányozásra.
Augusztus 11.
Szeptember 1.
  • Perselus Piton dolgozni kezd a Roxfortban. Sötét varázslatok kivédését szeretne tanítani, azonban Dumbledore a bájitaltan oktatását bízza rá.
Október 24.
Október 31.
  • Pettigrew elárulja Potterék tartózkodási helyét Voldemortnak.
  • Voldemort Godric’s Hollowba megy. Meggyilkolja Jamest, majd Harry ellen indul. Lily elé áll, az életét adja Harryért, s ezzel az ősi bűbájjal védi meg fiát. Amikor Voldemort Harryre is kimondja az Avada Kedavra átkot – azzal a szándékkal, hogy majd az ő halála árán készíti el hatodik, utolsó horcruxát –, a Lily életáldozatából adódó mágikus védelem miatt az átok visszapattan. A ház egy része romba dől, Voldemort amúgy is meghasadt lelkéből pedig lehasad egy foszlány, és beveszi magát a helyszínen található egyetlen élőlény, Harry testébe. Voldemorttal a visszapattant gyilkos átok – horcruxai miatt – nem tud végezni, de csaknem megsemmisül, elveszti testi valóját és varázserejét, és elbujdosik. A csecsemő Harry – egyedül a történelem során – épen és egészségesen megússza az Avada Kedavra átkot, de a homlokán, ahol a varázs eltalálta, s ahol Voldemort lélekrésze beléköltözött, villám alakú sebhely keletkezik.
November 1.
  • Pettigrew magához veszi a romok közül Voldemort varázspálcáját.
  • Dumbledore mágikus úton megtudja, mi történt Potterékkel, és elküldi Rubeus Hagridot, hogy mentse ki Harryt a romok közül, McGalagony professzort pedig kiküldi őrszemnek Harry egyetlen élő rokona, Petunia Dursley és férje, VernonLittle Whingingben lévő, Privet Drive 4. szám alatti házához.
  • Sirius Godric’s Hollowba megy, találkozik Hagriddal és kölcsönadja neki repülő motorkerékpárját.
  • Sirius rájön, hogy csak Pettigrew lehet az áruló. Londonban szembenéznek egymással, de Pettigrew a háta mögött varázspálcájával felrobbantja az utcát, leszakítja az egyik ujját, patkánnyá változik, és eltűnik a csatornában. A robbanás ereje tizenhárom emberrel végez: a látszat az, hogy Sirius a gyilkos. Letartóztatják és az Azkabanba zárják.
  • Hagrid Harryt – Dumbledore utasítása szerint – a Privet Drive-ra viszi.
  • Dumbledore levelet ír Petuniának, amelyben tájékoztatja a történtekről, és megkéri, hogy nevelje Harryt saját fiaként. Amíg Harry otthonának tudja a Privet Drive-i házat, addig a Lily vére által biztosított varázs megvédi életét. Ezzel a tudattal élve, ezt a feladatot teljesítve – írja Dumbledore – Petunia mégis részese lehet annak a varázsvilágnak, amelybe gyermekként nem léphetett be. Harryt a levéllel együtt elhelyezik a Privet Drive 4. lépcsőjén.
  • Az egész varázsvilág ujjong, hogy megszabadultak Voldemorttól. Az alig több mint egy esztendős Harry egy csapásra híres lesz: „a kis túlélő”-ként emlegeti mindenki.
November 3.

1981 vagy 1982

  • Bartemius Kupor-nak, a Varázsbűn-üldözési Főosztály vezetőjének tudtával haldokló felesége, valamint az Azkabanban ülő fia százfűlé főzet segítségével helyet cserélnek. Az asszony a fiú képében meghal Azkabanban, az ifjú halálfaló ettől kezdve a legnagyobb titokban él az apja házában, az Imperius átok kötelékében.

1983

 

  • Megszületik

1985

 

  • Meghal Sirius Black anyja. Ettől kezdve a londoni Grimmauld téri Black-ház egyetlen lakója

  • Sipor, az öreg házimanó.

1986

 

  • Megszületik

1990-es évek [szerkesztés]

1990

 

  • Hagrid megveszi

  • Bolyhoskát egy görög idegentől.
  • Luna Lovegood édesanyja meghal egy visszafelé elsülő kísérleti bűbájtól.
  • A roxforti mugliismeret-tanár,[35]Mógus professzor egyéves tanulmányútra megy. Albániában az árnyként tengődő Voldemort megszállja a testét, és Mógussal együtt visszatér Nagy-Britanniába.